Minden otthonban sarkalatos pont az előszoba és az abból nyíló folyosóknak a kihasználása. Az ember hazaérkezéskor ide lép be először, távozáskor pedig itt időzik a legtöbbet, mielőtt útnak indul.
Ha vendégek érkeznek hozzánk szintén ez az a helyiség, amivel először találkoznak. Ez alapján rögtön kialakítanak egy képet rólunk és az otthonunkról.
Ezek a helyiségek általában keskenyebbek, sötétebbek, nehezebb kihasználni ezt a területet, pedig elég sok mindent szoktunk itt tárolni, elég, ha csak a kabátokra gondolunk.
Most adunk néhány tippet, hogyan lehet a szűk folyosóból is kihozni egy tágasabbnak tűnő, világos szép közlekedőt, hogy kiszolgálja az öltözködéshez szükséges minden igényünket és alkalmas legyen a ruhák lábbelik és egyéb szezonális holmik elhelyezésére.
A fal színének kiválasztása
Az első és talán a legfontosabb a fal színének a kiválasztása. Mindig használjunk világos árnyalatokat, akár az örök divatos fehér színt. A közlekedők gyakori használatnak vannak kitéve, így választhatunk akár mosható falburkolatot is, így könnyedén tisztán tarthatjuk a falakat.
Bútorok megfelelő választása
Gondoljuk végig, hogy mennyi tárolóhelyre van szükségünk az előtérben!
Ha máshol nem tudjuk megoldani a ruhák elhelyezését, akkor arra érdemes figyelni, hogy minél keskenyebb és magasabb bútorokat válasszunk és ezeket is szintén világos színekben, mert ezek együttesen tágítják a teret.
Cipősszekrény választásnál mindenképpen a keskenyebb kivitel mellett döntsünk, az se gond, ha magasabb, az kompenzálja a szekrény szélességét.
A tükrök előnyei
Kis helyiségekben a lehető legjobb választás nagy tükröket használni. Ha az oldalsó falra tesszük, akkor szélesebbnek fog hatni a folyosó, ha pedig hosszában szeretnénk megnyújtani a teret akkor a közlekedő végébe érdemes feltenni. Használhatunk egy nagy méretű tükröt vagy akár több kisebbet is.
A fényviszonyokat is jobban ki tudjuk ily módon használni, mert a tükrök visszaverik a fényt és ezáltal világosabbnak tágasabbnak fog tűnni az egész helyiség.
Okos ruhafogas választás
Amikor azon ötletelünk, hogy milyen ruhafogast válasszunk, mindenképpen részesítsük előnyben, a kisebb akasztós szekrényeket.
A ruhafogas rengeteg helyet elvesz a térből, és rendezetlen hatást kelt. Ha mégis ragaszkodunk az akasztóhoz, akkor válasszunk falra szerelhető fogast az állandóan használatban lévő kabátokhoz!
Kiegészítők használata
Az előszobában se felejtkezzünk el a szőnyegek és függönyök használatáról!
Válasszunk függőleges csíkozású lábtörlőt, világos függönyöket!
Ha a berendezés engedi vegyünk színes párnákat, ez fel fogja dobni a világos színeket és egy igazán barátságos előteret fogunk kapni.
Számtalan ötlettel javíthatunk a folyosónk térérzetén, s reméljük minden segítséget megadtunk, hogy egy igazán kellemes hangulatú és barátságos előteret varázsoljatok az otthonotokba.
Yorumlar