Padlószőnyeg helyett laminált padló

Frissítve: 2021. jún. 25.

Egy felújítás során általában a padló cseréje a legszembetűnőbb változás. Megadja az egész otthonunk stílusát, hangulatát, és a szobába kerülő bútorok hátterét.

Több lehetőség közül is tudsz választani, ezért írtunk egy kis összefoglalót, hogy miért érdemes a gyakran használatos padlószőnyeg helyett laminált padlóval burkolni otthonodat.


Padlószőnyeg

A padlószőnyeg egyszerű és nagyszerű megoldásnak tűnik a szobáink burkolására.

Puha, meleg érzetet nyújt, komfortosabbnak érezhetjük a padlónkat, szívesen sétálunk rajta mezítláb.


A gyerekeket sem kell félteni, hogy esetleg felfáznak, vagy beütik magukat amikor kúszni, mászni, állni tanulnak.

Ezek mellett a pozitív tulajdonságok mellett, azért nem árt vigyázni vele, mert használata több negatívumot hordoz magában, mint amennyi pozitív hatását éreznénk.

Ezen kevés pozitív tulajdonsággal szemben sajnos több negatív dolog szól ellene.


Az első és talán a legfontosabb ellenérv a padlószőnyegre, hogy nagyban elősegíti az allergiák kialakulását, vagy már a meglévőket erősíti fel, az asztmásoknak pedig egyenesen rémálom lehet padlószőnyeggel burkolt lakásban élni.


Körülbelül 15000 poratka található 1 gramm házi porban. Hiába gondoljuk, hogy a mi lakásunk a legtisztább, a padlószőnyegben biztosan található minimum 1,5-3 gramm házipor, amit a legnagyobb odafigyeléssel sem tudunk teljesen eltávolítani. Igen nehézkes az alapos tisztítása.


Amennyiben kisgyerek vagy akár háziállat is van a családban akkor több egyéb tényező is szól ellene.

Minden beleragad a szálakba, ha kiöntünk valamit felszívja a szőnyeg és nem lehet maradéktalanul eltávolítani. Vagy esetleg a gyermekünk vagy a kisállatunk bepisil, akkor azt nagyon nehéz eltávolítani és hiába hisszük, hogy kitisztítottuk a szőnyeget, teljesen nem lehet szagtalanítani.


Biztos már veled is előfordult, hogy bent felejtettél valamit a szobában és rohannál. Ha padlószőnyeged van, nem teheted meg, hogy beszaladsz cipővel, mert a koszos cipőnyomok által a padlószőnyeg szálaiba beleivódik a kosz és a baktériumok, ennek kitakarítása nem csak 1-2 perc, hanem sokszor szinte lehetetlen. Ráadásul attól, hogy ránézve tisztának tűnik, sajnos valószínűleg a baktériumok még a takarítás után is megtalálhatók benne.


Egy padlószőnyeg esetében az is probléma, hogyha elmozdítjuk a bútorainkat, a bútoroklábak lenyomata látszani fog, és az addig bútor alá eső szőnyeg színe is el fog térni a helyiség többi részében terülő szőnyegétől.


A padlószőnyeg rendkívül kényes, sűrűn kell porszívózni, sok vele a macera. Még szőnyegtisztító géppel is nehéz ténylegesen tisztán tartani, ráadásul kinek van energiája a napi rohanásban, hogy munka után még a padlószőnyegbe ragadt szöszöket eltávolítsa.


Ha padlószőnyegünk van, minimum havonta egyszer alaposan át kell tisztítani szőnyegtisztító géppel, mert ha kiömlött valami azt nem tudjuk más módon eltávolítani, csak felitatni, vagy a már említett allergiák elkerülése miatt, muszáj karbantartani.


Ha háziállatunk van akkor arra is oda kell figyelnünk, hogy a karmaik kárt tehetnek a szőnyegben. Ebben az esetben nem tudjuk kicserélni, mint akár egy padló lapját. A szőnyegben örök nyomot fog hagyni.


Laminált padló

Régen a laminált padló ellen is sok érv szólt, viszont a modern technológiának köszönhetően ma már olyan termékek találhatók a piacon, amik ezeket a berögződéseket gyorsan elfelejttetik.

Régen azért is választottak többen padlószőnyeget, mert el lehetett fedni vele a régi burkolatokat, a laminált padlót pedig túl kényesnek ítélték meg.

Ma viszont a laminált padlók választékában már megtalálhatók a minőségi termékek, amik ténylegesen vízállóak, ellenállnak a bútorok okozta súlyoknak, nem kell féltenünk, ha saras lábbal lépünk rá az előszobában, vagy óvnunk a kutyusunk vagy cicánk karmaitól.


Amikor felújítjuk az otthonunkat először mindig arra gondolunk, hogy egy jó ideig nem fogjuk átrendezni, végre olyan amilyennek megálmodtuk.

Ez az elképzelés általában 1-2 év után megváltozik, mert változnak a trendek, változunk mi is és az igényeink is. Esetleg új bútorokat vásároltunk, vagy csak kiegészítjük a már meglévőket.

A laminált padló előnye, főként a ma használatos minőségi termékeknek, hogy nagy a teherbírása, magas a kopásállósága, így akár havonta is átrendezhetjük a lakást, nem fognak nyomot hagyni a bútoraink, és nem fog összekarcolódni a bútorok tologatásától a padlónk.


E mellett, ha a designba szeretnénk a természetet is becsempészni, a megfelelő laminált padló választással ezt már könnyen megtehetjük. Nagyon sokféle szín közül lehet már választani, a fa hatás pedig a 3D struktúrának köszönhetően megszólalásig hasonlít a tömör fára.


Arról nem is beszélve, hogy a piacon található termékkínálatban, most már találhatunk környezetbarát, káros anyagoktól mentes, prémium minőségű lapokat is, ami nem csak az élettartalmában, vízállóságában és a küllemében tud nekünk egy pluszt adni, hanem védjük a természetet is és ezáltal a családunk, gyermekeink egészségét is.


Most már kaphatók kifejezetten vízálló laminált padlók, amik használatát nemcsak a hálószobába ajánlják, hanem akár a konyhába, előszobába is nyugodtan burkolhatjuk, nem kell félni, hogy megszívja magát a padlónk, ha kiborítunk egy pohár vizet.

A lapokat egy speciális viaszréteggel vonják be, ami megvédi a padlót az ilyen jellegű behatásoktól, akár 24 órán át.


Könnyen tisztítható, nem ázik el a felmosástól, és ellenáll mind a gyermekek mind a háziállatok által okozott igénybevételnek.

A laminált padló tisztán tartása igen gyors, elég hozzá pár perc és máris tiszta a padlónk.


Ha szeretsz lakberendezni, és variálni az otthonodat a trendek szerint, akkor mindenképpen a laminált padlót válaszd.


Könnyebb kicserélni, közelebb hozza a természetet és könnyebb variálni vele a stílusokat.


Ha egy padlószőnyeget szeretnénk kicserélni, fel kell szedni, ami néha nem várt következményeket okoz.

Például az aljzat is feljön, rücskös lesz a ragasztótól a felszíne, aminek következménye, hogy mindenképpen aljzatkiegyenlíteni szükséges az új burkolat lerakása előtt.

Arról nem is beszélve, hogy mivel kezd kimenni a divatból, ezért egyre kisebb a kínálat a piacon, és nehéz megvalósítani az egyedi elképzeléseinket.



Összességében a padlószőnyeg mellett csak pár érv szól, de igazából már ezek is eltörpülnek a mai modern technológiával készült prémium laminált padlók mellett.

Mielőtt elindulunk vásárolni, mindenképp nézzünk utána, hogy milyen minőségű terméket érdemes venni, és mik a fontos szempontok, hogy komfortosan érezzük magunkat az otthonunkban.

36 megtekintés0 hozzászólás